2013. május 24., péntek

Mesikém 1 éves lett!

Eljött Mesikém ELSŐ születésnapja. :) Merthogy már ilyen Nagylány,kéremszépen. :) 8500gr, és 75cm, 6 db fogacskával, kunkorodó fürtökkel és világoskék szemekkel. :)
Úgy terveztük,h felmegyünk a Mamáékhoz,és ott fogunk ünnepelni. Egyik nap elkezdtem bepakolni a táskát,másik nap Levikém lebetegedett. :( Úgy szerveztem át a szülinapot (mert azt meg KELL tartani),h a Mamáékat hívtam le hozzánk. Ők persze már repültek is,mi pedig ünneplőbe öltöztünk,lakást dekoráltunk, vártuk a Mamáékat.
Volt aztán minden. Torta, Mickey egeres pohár-tányér,lufi,és minden,amitől a Csemeték jól érzik magukat.
Mesikém megkapta élete első babakocsiját,és mivel már kapaszkodva lépegetett,maga előtt tolta új járművet. Még tartani kellett,h el ne dőljön babakocsistul,de nagyon akart gyakorolni,teli szájjal mosolygott közben. :)









Szülinap után alig telt el egy-két hét,Kisasszonykánk kapaszkodás nélkül,egyedül megtett pár lépést,ami annyira tetszett Neki,h azóta is egész nap azt gyakorolja. Már nem is akar mászni, minden nap egy picit nagyobb távot teljesít egyszerre,és csak kacag,kacag közben,nagyon élvezi. :)
Ezen apropóból meg is vettük Neki élete első cipőjét, rózsaszínű balerinát, h abban gyakorolhasson. Az első lépéseket úgy tette meg benne,mint annak idején Levi,úgy emelte meg lábacskáit,mint a gólyák. :)


2013. május 7., kedd

Nem csalás,nem ámítás

A betűzésről,és a szavak összeolvasásáról írtam már,és arról is,h Levikém saját szórakoztatására,önállóan kezdte el a betűket megtanulni.
Elég régóta az a legkedveltebb elfoglaltsága,h Apuci kimustrált telefonján szavakat betűz le,éppen amit lát. Tejes dobozról,reklámújságokról,és Mesi játékairól másolja le a szavakat,sőt a saját,és a mi neveinket is már le tudta másolni,és helyesen ki is ejtette. Ezt mind a telefon nyomógombjaival tette eddig. 
Ma reggel viszont elővette az asztali naptárunkat,és annak hátoldalára kezdett el írogatni,rajzolni. Én közben reggeliztem,mondtam,h nyugodtan rajzolgasson. 
Aztán egyszer csak azt mondja: "Nézd,Anyuci: LEVI!" Odanéztem,és a falat megállt a számban.
A saját, 3 és fél éves pici kezével leírta a nevét!! :) Ha nem látom,komolyan mondom, nem hiszem el. 



Szerintem látta rajtam,h mennyire megdöbbentem,és gondolta ír még valamit. "Anyuci,leírom,h olló." Na,gondoltam,ez biztos nem fog sikerülni..


Na ettől már kész voltam,és mintha mindez még nem lenne elég,megkérdeztem. "Levike,és azt le tudod írni,h hal?"


:))
Mindezek után még,ráadásul: "Most leírom,h Anyuci,jó??" Mondom,jó,és olyan feszülten néztem,mit csinál,mint még soha...


És itt volt végem,mint a botnak...

2013. április 16., kedd

Betűk,számok

Amióta Levikém megkapta a piros fröccsöntött laptopját,és megtanulta a betűket,ahol csak lát rövid szavakat,lebetűzi nekem. De összeolvasni még nem tudja,de azért a betűzés végén mindig mond egy szót,próbálja kitalálni,h mit jelent.
Most már odáig jutott ebben a "betű felismerő játékban",h tárgyakat választ ki a lakásban,amiken rövid szavak,kifejezések vannak,és lebetűzi,majd összeolvassa. Nagyon édes szavakat talál ki,mindig együtt mosolygunk,örülünk a végeredménynek.
Például a távirányítón lebetűzi a Samsung feliratot,és összeolvassa: TÁILÁNYÍTÓ. :) Vagy az Anya szót is hibátlanul lebetűzi,és úgy olvassa össze: ANUCI.
Sokat mosolygunk ezen,nagyon édes,ahogy betűz,mindig meg is dicsérem,amitől sikerélménye lesz,és kedvet kap,h tovább betűzzön.
De vannak olyan szavak is,amiket már felismer,és betűzés után hibátlanul olvassa össze. Ilyen a Tesco, Lego, Apa. Mi pedig tátott szájjal nézzük,h olvas a gyerek. :)
A számokat is ismeri, húszig el is mondja,de húsz után mindegyik egyforma lesz. Például a 25 és a 35 is szerinte 15. :)
Az egészben az a legérdekesebb,h én soha nem tanítottam Neki a betűket,számokat,hiszen két,két és fél évesen még igazán korai. Ő vette kezébe az újságokat,könyveket,és mindig rámutatott egy betűre,számra,és kérte,mondjam meg mi az. Én pedig megmondtam. :)

2013. április 10., szerda

Már megint betegek...

Szinte már biztos voltam benne,h ha megint elviszem Levit gyógyultan az oviba,nem örülhetek sokáig,mert biztosan összeszed valamit.
Persze,így is lett...
Egy hétfői napon vittem először,és már reggel feltűnt,h Petikének mindkét orrából folyik a zöld színű, hagy ne mondjam micsoda. De azért anyukája vitte,sőt,délután mikor hazafelé indultak,meg sem törölte az orrát. (...) Ez másnap is pont ugyanígy volt,szerdán már Levinek is folyt az orra. Már kínomban röhögtem,és felháborodásomban odamentem legkedvesebb Óvó néninkhez,és mintha nem tudnék Petikéről,megkérdeztem,h van-e taknyos gyerek a csoportban. "...ööö...igen!..." Na aztán hangot is adtam nemtetszésemnek,és mondtam,h már Levinek is folyik az orra. Erre azt mondta,h ők mindig elmondják,szülőin is,h beteg gyereket ne hozzanak,ha mégis behozzák,ők nem küldhetik haza,csak ha lázas. Szólni tudnak,h egész nap fújták az orrát,de egyebet sajnos nem tehetnek. Az orvosok is mind másfélék,van aki úgy ad igazolást a gyereknek,h még nem teljesen gyógyult meg. De van olyan szülő,aki el sem viszi az orvoshoz!!!! Hát ez remek.
Azon a héten még elvittem Levit,de pénteken már elkezdett köhögni is. Hétvégén már Mesi is beteg volt. Hétfőn Zoli telefonált az óvodába,h Levi beteg,és nem mulasztotta el közölni,h köszönjük Petikének. 
Úgy döntöttem,h Levit nem viszem a körzeti orvoshoz,hanem a homeopátiás orvoshoz,ahová Mesit vittem eddig,mert még egyszer egy ilyen tortúrának nem akarom kitenni. Kapott a náthára szereket,plusz immunerősítőket is,és pár napon belül búcsút mondtunk a náthának. De Mesikém csak köhögött,egyre többször,éjjel is,így Őt is elvittem,kiderült,h most még a betegség elején vagyunk,szóval most kezd majd beindulni. :( De a szerekre jól reagált,így pár nap volt csak durva,aztán elindult a javulás.
Ez már a második hét,h Levi jár oviba,a szereit szedi,úgy tűnik elkezdett dolgozni az immunrendszere...






2013. március 29., péntek

Mert mindjárt megzabálom!! :)

Leviről is készült anno négyfogas kép,és azóta is egyik nagy kedvencem az. Most Mesiről is sikerült egyet készítenem,hát ettől is elolvadok. :)
Hogy mosolygásra késztessem másodszülöttemet,ennyit daloltam Neki csak: "Pám párá rárám, pám pám!" :D


2013. március 23., szombat

Aranyköpés 5 - Lego

Ha Levi játszik a Legoval,akkor az biztos,h Mesinek is feltétlenül azzal kell játszania. Hát persze... Ezzel csak az a baj,h olyan pici részekből áll,h Mesi azt még lenyelheti,nem szoktam engedni,h játsszon vele.
Aztán mikor Levi megunta,otthagyta, Mesi pedig teret nyert,azonnal rárepült. De én éppen nem voltam mellette,így megkértem Levit,h vegye ki a kezéből a Legot.
Szót is fogadott,ment hozzá,kivette a kezéből és azt mondta:
-Mesi,nem szabad a Legot! Tudod!!
De aztán újra kézbe vette,és Levi ekkor már homlokot ráncolva,mérgesen ment oda:
-Mesi cica, mindennek van hatála!! Na!!
:))

2013. március 15., péntek

Aktuális kedvenc

Nálunk nagy kedvenc Bartos Erika. Levikém szavakat,szófordulatokat tanul belőle, Mesi pedig rácsodálkozik a színekre,dallamokra.
Találtunk egy megzenésített verset is, a Nem akarok címűt, a YouTube-on, mindig azt hallgatná,ha tehetné. Aztán én megtaláltam azt a lemezt,amin ez a dal szerepel,több másikkal egy csokorban.
Így aztán bárhol,bármikor hallgathatjuk, Levi táncolhat is rá,nem beszélve Mesiről,aki szintén rázza rá a fenekét,amint meghallja. :))